KissQkta

Anyakovászos kenyér

2016. szeptember 17. - Gáncsné Vasas Tünde


Ez már csak anyakovásszal készült kenyér. Hozzávalók ugyanazok mint a tegnapi kenyérben, csak az élesztőt hagytam ki belőle.

Este (10-12 órával a dagasztás előtt)
20g anyakovász + 100g wessex kenyérliszt + 100g víz



Másnap összekevertem az alábbiakat,
100 g wessex kenyérliszt
200 g manitoba liszt
200 g BL80 Tótkomlósi
350 g víz 
Egy órát hagytam autolizálni. 

Ezután dagasztottam hozzá az előző este elkészített kovászt, 3 kk sót.


Kelesztőtálban kb 15 perc múlva átmozgattam,



Óránként, 3x hajtogattam,



majd megformáztam, kelesztőkosárban kb másfél órát kelesztettem.

250 fokra előmelegített kőre tettem, 



kb 5 perc múlva levettem a hőfokot 200-ra és így sült még 35 percig.

"Talpán" kelt aludttejes kenyér

"Talpán" kelt aludttejes 

10 dkg chef kovász
50 dkg BL80
2 ek burg.pehely
1 dl aludttej
2,75-3 dl víz
2 kk só
10 g élesztő

Bedagasztottam, 20 perc után kicsit átmozgattam majd 45 percig kelesztettem még.


Formázva teflonfóliás sütőlemezre tettem, dagasztótállal leborítva kb 45 percig kelt.

Ezután bevágtam, 

kicsit megspricceltem vízzel és átcsúsztattam a kb 250 fokra előmelegített kőre. 

5 perc után levettem 200-ra a hőfokot 

és így sütöttem még 25 percig




Megformázva kíváncsiságból most nem kilisztezett kelesztőkosárban, hanem csak úgy sütőtepsin, "talpán" kelesztettem.

Azért készült így, mert kíváncsi voltam, hogy a lisztes felület nélkül, csak úgy "pucéran" milyen lesz a héja. Úgy gondoltam biztos más ha formázva kelesztés közben folyamatosan liszt éri a felületét, kéreg alakul ki. Kipróbáltam enélkül milyen lesz. Vékonyabb? Cserepesebb?


Aludttejes-burgonyapelyhes hibrid kenyér



Reggel:
10 dkg kovász
75 g víz
75 g BL112

Kb 8-10 órával később:
15 dkg BL112
10 dkg fehér tönköly
25 dkg BL80
kb 10 g élesztő
3 dl víz
0,5 dl aludttej
2 kk só

Hozzávalókat robotgéppel a só kivételével pár percig összekevertettem, amíg összeállt. Jó 15 percet hagytam pihenni a tésztát, majd a sót is hozzátettem és készre dagasztottam.

Üstből kivéve cipóvá formázva kelelesztőtálba tettem. 20 perc múlva átmozgattam, majd további 50 percig hagytam kelni. Enyhén lisztezett deszkán megformáztam, jól kilisztezett kelesztőkosárba tettem, ahol kb 60 perc alatt duplájára kelesztettem.
Sütőlapátra borítottam, bemetszettem és a 250 fokra előmelegített kőre csúsztattam.
5 perc múlva levettem a hőfokot 200-ra, így sütöttem még kb 35 percig.





Egyszerű kovászos fehérkenyér


Mivel az élesztőm már elég rég lejárt, ezért tegnap délután egy kovászos kenyeret sütöttem remélve, hogy a nagy melegben estig kész lesz. Fél 10-kor vettem ki a sütőből.
20 dkg kovász,
50 dkg BL80,
2kk só,
3dl víz,
0,5 dl aludttej.
4x félóránként hajtogattam, majd kb 2 órás kelesztés a kelesztőkosárban. Most egy kis tálka vizet is tettem a kőre sütés közben. 250-en sült kb 10 percig, majd 200-ra levéve sütöttem készre.









Kövön sült hibrid kombe

Hozzávalók:

tésztához:
60 dkg BL80
1 dl víz
10 g élesztő
15 dkg aktív vadkovász
3,5 dl tej
1 kk só

kenéshez:
5 dkg vaj
5 ek olaj

töltelék:
kb 300 g tejföl
zsírjára pirított baconszalonna
párizsi
kolbász
konzerv kukorica
fél fej vöröshagyma
(össz felvágott min. 20 dkg legyen)

tetejére
1 tojás
1-2 marék pirított magkeverék

Langyos  cukrozott vízben felfuttattam az élesztőt, majd a többi hozzávalóval együtt bedagasztottam.
Kb 45 perc kelesztés után 3 részre osztottam.

Lisztezett deszkán az első lapot jó vékonyra nyújtottam, megkentem a vaj-olaj keverék felével. Második lapot is kinyújtottam jó vékonyra, rátettem a vajas lapra. Erre kenten rá az összes tölteléket.


Majd betakartam a harmadik kinyújtott lappal, amit megkentem a maradék vaj-olaj keverékkel.


Ezután hajtogattam mit a leveles tésztát. Balról feléig, jobbról feléig, fentről feléig, és alulról is feléig.
Teflonos sütőfóliára tettem úgy, hogy a hajtogatott fele alulra kerüljön.

Éles késsel bevágtam, vigyázva hogy ne vágjam át, majd kb 45 percig meleg helyen kelesztettem. Ekkor megkentem a felvert tojással, megszórtam magkeverékkel.


Fóliával együtt átcsúsztattam a kb 180 fokra előmelegített kőre és készre sütöttem.

Grahamlisztes magvas tk kenyér


Volt még egy kevés, kb 7 dkg grahamlisztem,
ahhoz raktam kb ugyanennyi tk. tönkölyt,
10 dkg fehér tönkölyt
és kb 26 dkg BL80-at
+ 2 ek lenmaglisztet.
kb 70-80 g aktív kovász
10 g felfuttatott élesztő
1 dl aludttej
2,5 dl víz
2 kk só
A fentiekből bedagasztottam a tésztát, a vége felé egy jó maréknyi magkeveréket szórtam még bele.
15 perc pihentetés után átmozgattam, majd további 45 percig hagytam kelni.
Ekkor megformáztam, lisztezett kelesztőkosárba tettem, ahol kb 80 percig kelt.

Sütés előtt kb 30 perccel bekapcsoltam a sütőt, az én kövemnek ennyi idő kell, hogy felmelegedjen 250 fokra.
Ezután lisztezett lapátra borítottam, lesepertem róla a lisztet, bevágtam majd a 250 fokra előmelegített kőre csúsztattam.

Jó 5 perc után levettem a hőfokot 200-ra és így sütöttem még 30 percet.

Fürdetett kenyér


Ma Heni módszere szerint vizeztem a tészta felületét.
Előző este
50 g kovász
50 g víz
50 g lisztet összekevertem, reggelig a pulton állt.
Másnap reggel hozzádagasztottam az alábbiakat:
10 g felfuttatott élesztő
50 g aludttej
250 g víz
2 kk só
10 dkg fehér tönköly
40 dkg BL80

15 perc pihentetés után átmozgattam, majd további 45 percig hagytam kelni.


Ekkor megformáztam, lisztezett kelesztőkosárba tettem, ahol kb 90 percig kelt.

Sütés előtt kb 25 perccel bekapcsoltam a sütőt, az én kövemnek ennyi idő kell, hogy felmelegedjen 250 fokra.


Ezután lisztezett lappátra borítottam, lesepertem róla a lisztet, bevágtam és jól bespricceltem vízzel, majd a 250 fokra előmelegített kőre csúsztattam.


Jó 5 perc után levettem a hőfokot 200-ra és így sütöttem még 25 percet.






CH csökkentett kenyér

Második próbálkozás már nagyon jó lett, minden klappolt. Nagyon jó szerkezetű, finom bélzetű lett.



CH csökkentett kenyeret sütöttem, kisebb galibákkal.
1. túlkelt
2. a kő sem volt elég forró
Nagyon túlkelt, mert előtte töltött zsemlét sütöttem, de nem akart megsülni, több idő kellett neki mint számoltam. Már sütni kellett volna a kenyeret, mire kisültek a zsemlék. A követ viszont előtte kiszedtem, mivel a zsemlék tepsin sültek. Mire a kő úgy-ahogy felmelegedett, addigra a tészta is nagyon túlkelt. Mikor lapátra borítás után bevágtam, összeesett mint egy lufi. Nem hittem, hogy ehető kenyér lesz belőle.
Ennek ellenére nagyon finom lett!

25 dkg BL80
25 dkg Dia-Wellness Zero 6 liszt (DW Zero 6)
10 g élesztő
10 dkg aktív kovász
2 kk só
2 kk dw enzim-mix vagy sikér
1 dl aludttej
3,5 dl víz

Hozzávalókból sima tésztát dagasztottam. Először csak 3 dl folyadékot raktam bele, mint máskor az 50 dkg liszthez, de ez a ch csökkentett liszt jóval több folyadékot igényel, így apránként még 1,5 dl vizet tettem hozzá. Meglepően jó állagú tészta lett!

15 perc pihentetés után átmozgattam, majd 45 percig hagytam kelni.





Formázás után lisztezett kelesztőkosárba tettem,

abban kelt 2 órát, de csak másfelet kellett volna neki.


Ezután lisztezett lapátra borítottam,

bevágtam

és az előmelegített kőre csúsztattam.

250 fokon sült 10 percig, majd további 25 percig 200 fokon.


Második próbálkozás:






Fonott kalács


500 g BL55
késhegynyi só
2,5-3 dl tej
4-5 kávéskanál cukor
5 dkg olvasztott vaj
3 tojás sárgája
2 dkg felfuttatott élesztő

Bedagasztjuk, meleg helyen kb 45 percig duplájára kelesztjük.
Lisztezett deszkán annyi részre osztjuk, ahány ágból fonni akarunk.
Rúddá sodorjuk az ágakat, kb 10-15 percig pihentetjük, majd kicsit még sodrunk rajta és
megfonjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, megkenjük tojással. 30 percig hagyjuk kelni, megint megkenjük tojással, (egy kevés nádcukorral is megszórtam a tetejét) és 170 fokos sütőben kb 40-45 perc alatt pirosra sütjük.







süti beállítások módosítása