KissQkta

Csövike

Csöves szendvicskenyér 1.0

2017. július 02. - Gáncsné Vasas Tünde

20170702_100956.jpg

Kockás és pöttyös kenyereim után most csöves sült ;)

Régóta keresek tuti szendvicskenyér receptet. Amikor ezt a cső sütőformát suthetjuk.blog.hu-n megláttam, rögtön tudtam, ez kell nekem! Héten már meg is érkezett, alig vártam hogy kipróbáljam. Bevallom elég frusztráló volt, hogy nem láttam a tésztát, nem tudtam ellenőrizni kelés és sütés közben sem. Így csak a receptben megadott kelési, sütési időkre hagyatkozhattam. Végeredmény fantasztikus lett! Ezentúl melóhelyre bevinni csakis csövikés kenyeret fogok :) 
Eredeti recepttől eltértem egy kicsit. hajtogatások után nem tettem hűtőbe, hanem kis pihentetés után megformáztam, és a vékonyan kiolajozott formába tettem. El kellett ugranom egy órácskára, így -biztos, ami biztos- gyorsan betettem a hűtőbe. Hazaérve kivettem és kb 2 órán át hagytam kelni. Két parasztcipó sült előtte, és amikor azokat kivettem, csövikét rögtön rátettem a sütőacélra. 55 perc sütési időt kicsit sokallottam, úgy éreztem 40 perc elég lesz.

20170702_100331.jpg

20170702_101632.jpg

Francia parasztcipók is sültek egy kis változtatással. Most tk királybúzaliszt helyett tk.alakort tettem bele. 

20170702_100717.jpg

20170702_100727_1.jpg

s-l500.jpg

Csöves szendvicskenyér 1.0
Hozzávalók:
150 g bl80 kovász
90 g Pásztói bio tk.rozs
90 g rétesliszt
180 g Pásztói bio BL80
20 g méz
55 g vaj/margarin
11 g só
200 g tej
55 g víz

A só kivételével mindent összekevertem, fél órát pihentettem. Hozzátettem a sót, majd félóránként háromszor hajtogattam. Harmadik után 20 perccel ketté vettem, kukacokat sodortam belőlük. Kis pihenő után ezeket még egy kicsit hosszabbra sodortam, összetekertem. Kiolajozott formába tettem kb 2,5-3 órát kelt. Előmelegített sütőben 200 fokon 40 percig sült.

Eredeti receptet itt találod:
http://suthetjuk.blog.hu/2017/06/15/becsovezve

A bejegyzés trackback címe:

https://kissqkta.blog.hu/api/trackback/id/tr9112635047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása