KissQkta

Tartine Country Bread

2017. június 05. - Gáncsné Vasas Tünde

1.JPG

 

dsc_0044.JPG

 


Ma Chad Robertson Tartine Country Breadjét és két francia parasztkenyeret sütöttem. Elszámoltam a kovász mennyiségét, és a parasztkenyerekhez 250 g helyett már csak 100 g maradt, így tovább tartott elkészíteni. (eredeti recepthez képest 6x30 percenkét hajtogattam, majd több mint 3 órát kelt szakajtóban)

Tartine Country Bread
Chad Robertson receptje
350 g langyos vizet elkevertem
100 g aktív kovásszal (BL80 és tk búza felesben), majd
450 g pásztói bio BL80 kenyérlisztet és
50 g frissen őrölt tk királybúzát kevertem hozzá (normál tk búzaliszt is jó)
30-40 perc autolízis után tettem bele 10 g sót és 25 g vizet.
Majd 6x30 percenkénti hajtogatás következett. 3 óra múlva gömbölyítettem. 20 perc pihentetés és formázás után lisztezett szakajtóban hűtőbe tettem kb 8 órányira. (24-26 fokon, konyhapulton 3-4 óra, hűtőben 8-12 óra)
Sütőlapátra borítottam, tetejét bevágtam és a 260 fokra előmelegített, gőzösített sütőbe, sütőacélra csúsztattam. Rögtön levettem a hőfokot 230-ra. kb 20 percig sült így, majd kiszellőztettem a sütőt és a hőfokot lecsökkentettem 215-re, így sült további kb 20-25 percig.

 

 

 


Update 2017. augusztus 28, vasban sütve:
260 fokra melegítettem a sütőt és az edényt, majd sütőpapír segítségével tettem bele a tésztát. Levettem a hőfokot 230 fokra. 20 percig sült lefedve, majd további 30 percig fedő nélkül.

1.JPG

6.JPG

7.JPG

8.JPGdsc_0044.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://kissqkta.blog.hu/api/trackback/id/tr4512593075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása