"Dérynés" lettem

egy postás aki elment péknek

2018. április 24. - Gáncsné Vasas Tünde

Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni.

Egy nagy mérföldkőhöz érkeztem az életemben. Vettem egy nagy levegőt, kibújtam a kis csigaházamból, és meghoztam a sorsválasztó döntést, 16 év után felmondtam a munkahelyemen, feladtam a munkám, pályaváltó lettem. Ezzel megtettem az első lépéseket hogy főállású pék lehessek. Innentől már nem hobbi szinten fogom művelni a kenyérsütést, hanem igaz még kezdőként, de már profi körülmények között folytatom az utam álmom beteljesülése felé. Egy rendkívül inspiráló helyen és közegben, a Déryné Bisztrójának Pékségében teszem meg a következő lépéseket, hogy lelkes amatőrből profivá váljak. Itt alkalmam lesz új technikákat megismerni, kikísérletezni, fejlődni. Emellett lehetőségem lesz egy kis bepillantást nyerni a cukrászat világába is. Remélem a liszten kívül ragad rám egy kevés gasztrokultúra is ;)

Amióta a kovászos világ magába szippantott és rátaláltam a kovászra (vagy a kovász talált rám?), érzem hogy ez az én utam. A kovászos technológiában az fogott meg, hogy folyamatos kihívás, hisz mindig változnak a körülmények, ehhez alkalmazkodni kell , minden nap más kihívás elé állít. Mindig van mit tanulni, nem mondhatjuk soha el azt magunkról, hogy már mindent tudunk róla. Hajt a tudásvágy folyton olvasok, kutatok hogy minél többet megtudhassak a kovászról. Sosincs késő tanulni, ezért is ültem vissza az iskolapadba túl az 5X-en.

Akik elmentek péknek című könyv olvasása után motoszkált már bennem a gondolat, de végül Csilla barátnőm adta meg a kezdőlökést, hogy érdemes belevágnom, több van bennem, minthogy a postán éljem le az életem (mondtam is neki, hogy őt fogom áldani vagy átkozni :D ). Ormós Gabival nagyon közel kerültünk egymáshoz. Életem egyik legjobb döntése volt, amikor elmentem a workshopjára. Rengeteget köszönhetek neki. Felnyitotta a szemem, folyamatosan inspirál. Elsők között vele osztottam meg a terveimet, ő is mellettem állt (és áll a mai napig) támogatott, segített hogy megjöjjön az önbizalmam, bele merjek vágni. A családtól, barátoktól, ismerősöktől, sőt még ismeretlenektől is folyamatosan kaptam a pozitív visszajelzéseket, bátorításokat, melyek megerősítettek a döntésemben.

Utólag visszagondolva csak elindulni volt nehéz, ezután folyamatosan megmutatta a sors, merre lépegessek tovább.

Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni!

A bejegyzés trackback címe:

https://kissqkta.blog.hu/api/trackback/id/tr4413777726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.